Adatok betöltése...
2010.10.28 | Szerző: Dr. Joó Imre
Nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, hogy a fogyasztóvédelem akkor a legeredményesebb, ha abban a fogyasztók maguk is aktív részvételt tanúsítanak. A helyzetéből adódóan gyenge és gyakran kiszolgáltatott fogyasztó a civil szervezeteken keresztül nagyobb sikerrel képes fellépni és érdekeit érvényesíteni a gazdaság erősebb pozíciójú szereplőivel szemben.
Mindezektől indíttatva alakítottuk meg a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületét (FOME), amelynek Fővárosi Bíróság általi nyilvántartásba vétele 2003. márciusában emelkedett jogerőre, ezt követően kezdhette meg az Egyesület működését.
Az Egyesület a kezdetektől fogva kiemelt hangsúlyt fektetett a gyengébb piaci alkupozícióban lévő fél védelmére és a pénzügyi fogyasztói panaszok kezelésének elősegítésére. Ezen indíttatástól vezérelve pályázott a FOME 2008-ban a Megtakarítási Iskola internetes oldal létrehozására, amelyen hangsúkyozottan közérthető tájékoztató anyagok mellett internetes fórum és ügyfélszolgálat kialakítására is sort kívánt keríteni.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az általa kiszabott bírságokból befolyt - Felügyeletnél maradó - összeg terhére, a hatályos jogszabályok alapján nyilvános pályázatot hirdetett. Ez a kiadvány a nyilvános pályázaton támogatást nyert el. Ily módon terveinknek megfelelően megkezdhette működését a Megtakarítási Iskola.
A FOME törekszik a kialakított szolgáltatások folyamatos fejlesztésére. Ennek köszönhetően a Megtakarítási Iskola életében most jelentős mérföldkőhöz érkeztünk. A fogyasztói kérdések és panaszok hatékonyabb kezelésére szolgáltatásainkat fejlesztendő bővítettük tanácsadói rendszerünket, minek köszönhetően a továbbiakban hétköznapokon. A pénteki napokon, hétvégén vagy ünnepnapokon beérkező panaszokra pedig legkésőbb következő munkanapokon válaszolnak szakértőink.
Az új rendszertől a fogyasztói elégedettség további növekedését és szolgáltatásaink még hatékonyabb működését várjuk, amely által reményeink szerint végső soron társadalmunk pénzügyi kultúrája is fejlődhet majd.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az általa kiszabott bírságokból befolyt - Felügyeletnél maradó - összeg terhére, a hatályos jogszabályok alapján nyilvános pályázatot hirdetett.
Ez a kiadvány a nyilvános pályázaton támogatást nyert el.