Adatok betöltése...

Kedvencek közé

Termeljünk kevesebb hulladékot!

Szerző: Tudatos Vásárlók Egyesülete

A hulladék csökkentése már azzal is elérhető, ha vásárlás előtt átgondoljuk, hogy valóban szükségünk van-e az adott termékre. Ha mégis megvesszük, nem árt néhány szempontra odafigyelni, hogy ne a kukát töltsük.

Tény: Magyarországon az egy főre eső évi hulladéktermelés 300 kilogramm.

A közismert, hogy a hulladékért kétszer fizetünk. Egyszer, amikor megvesszük az adott terméket, másodszor pedig a hulladék elszállításakor. Ez egyaránt igaz a fölöslegesen agyoncsomagolt termék csomagolóanyagára, a lejárt szavatosságú gyógyszerre, vagy a megromlott ételre.

Csökkenthetjük a kukába kerülő hulladék mennyiségét, és ezáltal a szemétszállítási díjat, ha szelektíven gyűjtjük, és időnként elvisszük a hulladékgyűjtő udvarba vagy a szelektív hulladékgyűjtő szigetre. Magyarországon ma már közel 6 millió lakosnak több mint 5000 gyűjtőponton, illetve házhoz menő gyűjtés révén van lehetősége részt venni a szelektív hulladékgyűjtésben.

Azonban a leghatékonyabb módja a hulladék csökkentésének, ha megakadályozzuk, hogy kidobásra kerüljön az adott termék, vagy eleve meg se vesszük. Ez utóbbira jó példa a műanyag szatyrok, csomagolóanyagok. Vásárláskor válasszuk a minél kevésbé csomagolt terméket! Lehetőleg vásároljunk ömlesztett árut - erre főleg piacon van lehetőség -, ehhez ugyanis vihetünk magunkkal szatyrot, kosarat, és nem kell újabb halom zacskóval hazatérnünk.

Keressük a visszaváltható csomagolású italokat! Vegyünk kimérős terméket, ahol az általunk vitt üvegbe töltik a tejet, tejfölt.

Sok étel vész kárba

Egyre több élelmiszert dobunk ki. Bár hivatalos magyarországi adatok nincsenek erről, irányadó az a brit adat, miszerint egy szigetlakó hetente 2,7 kg élelmiszert dob ki, és ez a mennyiség évről-évre növekszik.
Az élelmiszer-hulladék tipikus forrása a túlvásárlás. Nemcsak azért, mert megfeledkezünk otthoni tartalékainkról, hanem mert rosszul becsüljük fel szükségleteinket - többet vagy többfélét szerzünk be, mint ami kell, vagy elfogy. Vagy egyszerűen csak válogatós emberként meggondoljuk magunkat: ami a boltban még tetszett, az otthon már nem ízlik, és egy gyors mozdulat megpecsételi az étel sorsát.

  • Nézzünk körül a hűtőben, és írjunk cetlit mielőtt vásárolni indulunk! 
  • Tartsunk rendet a hűtőben és a polcokon!
  • Rendszeresen vizsgáljuk át a készletet, a lejáró szavatosságú termékekből készítsünk vacsorát!
  • Ünnepekkor különösen próbáljunk mértéket tartani! (A statisztikák szerint ilyenkor kétszer annyi élelmiszert vásárolunk - el is fogy?)

A háztartási hulladéknak jelentős hányada, mintegy 30%-a komposztálható szerves anyag. Kár lenne veszni hagyni, és a kukánkat terhelni vele. Ha családi vagy társasházban lakunk, az udvaron kialakított komposztládával könnyen megoldható a szerves hulladék hasznosítása. Ma már többféle komposztáló edény kapható, és számos szervezet ad tanácsokat ehhez.

Túl sok gyógyszert veszünk

A magyar lakosság gyógyszerekre fordított kiadásai 2000 óta megkétszereződtek, így ma már mintegy 500 milliárd forintot költünk erre. Az éves gyógyszerfogyasztásunk mintegy 300 millió dobozt jelent. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy valóban ennyivel betegebbek vagyunk, vagy csak túlvásároljuk magunkat. A válasz egyértelmű, ha figyelembe vesszük, hogy évente több száz tonna gyógyszerhulladék keletkezik, amely a lakosság által fel nem használt, lejárt szavatosságú gyógyszerekből és azok csomagolásából tevődik össze.

Érdemes tehát meggondolni, mielőtt patikába megyünk, hogy valóban szükségünk van-e az adott gyógyszerre vagy gyógyhatású készítményre. Nem lehet egy gyógyteával, vagy egészségesebb táplálkozással kiváltani azt? Ha mégis meg kell vennünk az adott terméket, válasszunk kisebb adagot, ami nagyobb eséllyel elfogy. Ha mégis lejár a szavatossága, ne a kukába dobjuk, hanem adjuk le a legközelebbi gyógyszertárban, ugyanis veszélyes hulladékról van szó.

Nem tudja, hol van a legközelebbi szelektív hulladékgyűjtő sziget? A témával foglalkozó környezetvédelmi szervezetet keres? Keresse meg Zöld Térképen!

Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete (www.tudatosvasarlo.hu)

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az általa kiszabott bírságokból befolyt - Felügyeletnél maradó - összeg terhére, a hatályos jogszabályok alapján nyilvános pályázatot hirdetett.

Ez a kiadvány a nyilvános pályázaton támogatást nyert el.

KEFEE logo